A fotón: Weber és Ursula, Ők Európa szégyenei. Mivel már sok kártékony rovar neve foglalt, rájuk talán a „a tetű és a lótetű” nevek illennek legjobban.
Magyarország egy kis gazdag ország lehetett volna!
Magyarország évszázadokon át gazdag természeti adottságokkal, munkás emberekkel és szorgalmas gazdákkal bírt. Volt iparunk, működtek gyáraink, jól szervezett mezőgazdaság táplálta a vidéket, és bányáink, gyáraink adtak kenyeret millióknak. Egy kicsi, de erős ország voltunk, amely, ha megőrzi önállóságát, saját útját járhatta volna a világban. Ezt az utat azonban egy történelmi döntés, az Európai Unióhoz való csatlakozás alapjaiban térítette el.
Az EU – hoz történő szavazáson a részvételi arány, mindössze 45,62 % volt. A választásra jogosultak száma: 8042272 fő volt.. Az igen szavazatok száma: 3056027 volt. A nemmel szavazók: 592690 voksot adtak le. Nem szavazott jóval több, mint a fele : 4393555 választópolgár. Akkor miért is léptünk be?
Amikor Magyarország belépett az EU-ba, sokan remélték, hogy a közösség majd felemel minket, esélyt ad a felzárkózásra, fejlődésre, igazságos együttműködő volt, amíg a Ehelyett azonban egy olyan rendszer részesei lettünk, amelyben gyakran nem a tagállamok érdekei, hanem egy szűk uniós elit gazdasági és politikai céljai érvényesülnek. A magyar ipar jelentős része eltűnt, vagy idegen kézbe került, a bányák bezártak, a mezőgazdaság kiszolgáltatott lett a brüsszeli szabályozásnak. A döntések nem itt, hanem máshol születnek, egyáltalán nem szolgálják a magyar emberek érdekét.
Adófizetői lettünk egy olyan Európának, amely nem értékeli, amit adunk, viszont elvárja, hogy minden szabályukat vakon kövessük. A magyar emberek pénzét – közvetve vagy közvetlenül – olyan célokra fordítják, amelyekbe nincs beleszólásunk, sem egyetértésünk. Az EU által felvett közös hitelek, melyeket mi is törlesztünk, Ukrajnába kerülnek, miközben Magyarországnak jogosan járó pénzeket tartanak vissza különféle jogcímekre hivatkozva. Ez nem más, mint gazdasági sarcolás, a szuverenitás lábbal tiprása.
Sokakban jogosan merül fel a kérdés: mi értelme egy olyan közösségnek a tagjának lenni, ahol többet fizetünk be, mint amennyit visszakapunk? Ahol a pénzünket visszatartják, a vezetők pedig nem elszámoltathatók? Hol van itt az igazság? Egy igaz magyar ember számára ez az Európai Unió nem vállalható. Ez nem a népek szövetsége, hanem egy gazdasági és politikai érdekcsoport, amely gyakran emlékeztet egy modernkori rablógazdálkodásra.
Aki ma nyitott szemmel jár, látja: az EU vezetői gyakran saját hatalmuk bebetonozásán, nem pedig a közös jövő építésén dolgoznak. Magyarország lehetett volna egy kis gazdag ország, ha megőrzi gazdasági önrendelkezését, ha a saját útját járja, úgy, ahogy azt ősei is tették, szívósan, szorgalommal, becsülettel.
Ez az unió, a jelen formájában, nem a miénk. Nem értünk van, hanem felettünk uralkodik és ellehetetlenít. Most talán eljött már az idő, hogy újragondoljuk, valóban jó irányba tartunk-e – és ha nem, akkor bátran kimondjuk: van élet az Európai Unión túl is.
Tamás István
