Fotó: ÉM
Hat év után búcsút int a Kolorcity Kazincbarcika SC-nek Koszta Péter sportigazgató. Szerződése lejártával zárul le egy eredményekben gazdag, felejthetetlen időszak, amely nemcsak a klub, de a város sportéletének is mérföldköve lett.
Koszta Péter elévülhetetlen érdemeket szerzett a klub újjáépítésében, valamint abban, hogy a KBSC három évvel ezelőtt megnyerte az NB III-as bajnokságot. Még nagyobb sporttörténelmi tett volt, amikor a csapat első alkalommal jutott fel az NB I-be – ezzel a klub történetének legnagyobb sikerét érve el.
A leköszönő sportvezető a döntés hátterében a magánélet és a hivatás közötti egyensúly nehézségét nevezte meg:
– Nagyon sajnálom, de az iskolaigazgatói munkámat már nem tudom összeegyeztetni egy NB I-es klub sportigazgatói feladataival – nyilatkozta Koszta Péter. – Mindent köszönök! Örökké emlékezni fogok rá, hogy a Kazincbarcikával sikerült feljutnunk az NB I-be! Sok sikert kívánok a klubnak!
A Kolorcity Kazincbarcika SC vezetősége a jövőben nem kíván új sportigazgatót kinevezni, a klub a jelenlegi szervezeti felállásban folytatja a munkát.
Koszta Péter távozása egy korszak végét jelenti a KBSC életében. Neve összeforrt a fejlődéssel, a sikerekkel és a példaértékű sportszakmai tudással, munkával. A klub, a szurkolók és a város is hálával gondol majd vissza erre a hat esztendőre.
Tamás István