Kép – szöveg: Tamás István
Egyszer volt, hol nem volt, a nagy kopasz hegyen túl, ahol az erdő szorgos dolgozói, a mókusok békességben éltek. Az erdőtörvényes rendje szerint minden mókus kivette részét a munkából: gyűjtögettek, építkeztek, és gondoskodtak az erdő közösségéről.
Volt azonban köztük egy különc kis mókus, aki sehogy sem akart beilleszkedni a munkahely által kínált, egyébként kiváló közösségbe.
Ez a mihaszna mókus kicsi maradt, nemcsak termetében, hanem lelkében, de még a szívében is. Kerülte a mókus lányokat, pedig már régen eljött az ideje, hogy párt válasszon magának. Állandóan kisebbségi érzéssel küzdött, okoskodott és ezt úgy próbálta ellensúlyozni, hogy másokra hagyta az elvégezni való munkát. Elsősorban olyan feladatokat vállalt, vagy inkább követelt ki magának, amiért a fizetésén kívül, még plusz jövedelemhez juthatott.
A szorgos mókusok reggel nyolckor már javában dolgoztak, de a kis élősködő csak dél körül, vagy még később tévedt be az erdőbe. Akkor is úgy tett, mintha elfoglalt lenne, de valójában egész nap csak téblábolt. Minden munkát a fiatalabb, lelkes mókusok végeztek el helyette.
A mókusok vezetője, aki jó barátja volt ennek a lusta, mihaszna mókusnak, mindent elnézett neki. Segítette abban is, hogy még könnyebb legyen az élete, adott neki egy erdőjáró robogót, amit senki más nem használhatott. A többi mókus serényen dolgozott, hordta a begyűjtött terméseket, míg a kis élősködő kényelmesen gurult a robogóján erdőről, erdőre és intézte a saját dolgait.
Egy szép napon egy másik mókus család rendezvényt szervezett, és megkérte a kis élősködő mókust, hogy segítsen rajtuk. – Segítek, mondta a kis mókus, de csak akkor, ha fizettek érte. A szorult helyzetben lévő család kénytelen volt megfizetni a kis mókus kérését, hogy a rendezvényük sikerüljön.
Az erdő többi lakója egyre jobban elkeseredett. A szorgos mókusok dolgoztak, a lustálkodó mókus viszont nemcsak elkerülte a munkát, hanem még a többiek fizetésétől is többet keresett.
Ezt a mesét 30 – évvel ezelőtt írtam. Amennyiben valaki magára ismer benne, az csak a véletlen műve lehet, vagy mégsem?
Tamás István