Képek: Tamás István
Valamikor réges-régen, amikor a kereszt még új fénnyel ragyogott a magyar földön, s az ország határait az ifjú király, István építette és erősítette. Történt egy szépnapon , hogy útja a gömöri hegyek közé vezetett. Nem egyszerű utazás volt ez, mivel a szent király maga akarta látni, miként szolgálják az új rendet azokon a tájakon az emberek, ahol a dombok és völgyek, a folyók és erdők ősidők óta védték a magyarságot.
A monda szerint, amikor István király Gömörország határához ért, végig lovagolt a Sajó partján. Körben a Bükk és a gömöri hegyek magasodtak, mintha csak égig érő fák lettek volna a felhőkközzé emelve. A király így szólt kíséretéhez:
– Íme, ez a föld nemcsak egy határ, hanem kapu is. Kapuja annak a birodalomnak, amelyet az Úr kegyelméből építünk. Ez, Gömör kapuja!
Az emberek, akik a környéken éltek, elé siettek, és illendően köszöntötték. Félve, de mégis kíváncsian nézték a királyt, aki nem karddal, hanem kereszttel jött, végig a Sajó – mentén. Felmenőim mesélték, hogy István maga is szót váltott a helybeliekkel. Megkérdezte, hogyan élnek, hogyan védekeznek a betolakodó ellen, s hogy miként tartják meg az új hitet, a kereszténységet. Az öregek elmondták: – Mi őrizzük a régi hagyományt, de ha a király azt kéri, akkor a Krisztus keresztje alatt hajtjuk meg a fejünket.
István ekkor mosolygott, s a Sajó vizéből tenyerébe merítve keresztet rajzolt a levegőbe.
– Ez a föld legyen erős a hitben, s hűséges a koronához, amíg világ a világ!
Igen, és valóban, Gömör vármegye megszületett, mint a határ védelmének egyik legerősebb tartó oszlopa. Putnok vára, mely később a megye székhelyévé vált, ekkor kapott különösen nagy figyelmet. A király azt mondta: – ahol az út és a kapu találkozik, ott mindig erőnek kell állnia. Ezért rendelt ide sok katonát, ispánt, és hűséges szolgákat, hogy a Sajó mentén soha ne gyengüljön meg a védelem.
A néphagyomány azt is őrzi, hogy amikor István király távozott Gömörből, az erdők madarai, meghatóan különös énekkel köszöntötték. A hegyek visszhangozták a zsoltárok dallamát, s az emberek sokáig úgy tartották: – az Úr angyalai maguk is vele jártak, követték őt, hogy áldást hagyjon e szép gömöri vidéken.
Így vált Gömör nemcsak földrajzi egységgé, hanem a magyar államiság legendás részévé. Azóta is úgy emlegetik:
– „Gömör kapuja nem csupán Putnok vára, hanem maga Szent István áldása.”
Gömörben, ahol ma magyar szó szól, ahol régi ének zendül, a Sajó partján, ott mindmáig őrzi az emlékezet, hogy a szent király egyszer maga is végig lovagolt a gömöri tájakon, s áldását adta az itt élőkre, örök időkre.
A szerző megjegyzése: Ez az írásom egyszer már megjelent Antológiában, a kilencvenes években. Most újra közreadom, és jó olvasást kívánok, minden kedves követőmnek.
„Putnok, az államalapítás idején már királyi birtok volt, a gömöri váruradalom része, később székhelye volt. Első ismert okirata 1283-ból származik, azonban, mint kisebb település, már a neolit korszakban is létezett. Igaz, a nevét a szláv nyelvhez kötik, de szerencsére erre nincs semmi bizonyíték. A legenda szerint, Putnok a nevét, a szőlőművelő puttonyosokról kapta és ez a valószínű.”
Tamás István
