Vannak nők, akik nem harsány jelenléttel, nem is feltűnő gesztusokkal írták be magukat a magyar divat és színpad történetébe, hanem azzal a kifinomult, könnyed eleganciával, amely olyan természetes számukra, mint másnak a lélegzet. Kriskó Andrea ilyen volt. Egy csendes ikon, akinek pályáját több generáció őrizte meg a mosolyokban, újságok megsárgult lapjain, és azoknak az estéknek a fényében, amikor a színpad reflektorai csak ráragyogtak.
A ’70-es évek végének Budapestje tele volt útkereséssel, álmokkal, fiatalokkal, akik szerettek volna kitörni a szürke hétköznapokból. Andrea is közéjük tartozott. Nőies báj, finom vonású manökenként, aki 1979 végén egy barátnője révén megérkezett a legendás Moulin Rouge falai közé. A hely akkoriban a fényűzés, a kabaré, a revü és a szakmai fegyelem találkozópontja volt. Andrea pedig az első pillanattól kezdve otthon volt benne. Szépségével, eleganciájával, felvételt nyert a jó nevű bárba, ami önmagában is ritka kiváltság. Andrea, ott jólérezte magát és a 80-as évek végéig ott is maradt.
A Moulin Rouge nem csak a báj, hanem a kemény munka színháza is volt. Andrea pedig minden fellépésével, minden mozdulatával bizonyította, hogy a színpad nemcsak díszlete, hanem életének éltető terepe, ereje is. 1981-ben egy évre a Margit-sziget elegáns Thermál Hotelének Havanna Clubjába szerződött jazztáncosként. Az új irány, új ritmus, új kihívást jelentett számára, de bármerre vitte az út, a revü világa mindig vonzotta. A Moulin Rouge társulatával évről évre többször is fellépett külföldön. Egyike volt azoknak, aki megmutatta, a magyar revü színvonalát a világ színpadjain. .
1985-ben elvégezte az Állami Artistaképző Intézet manöken–fotómodell szakát, ezzel is megerősítve azt a professzionalizmust, amely már rég ott volt benne. Kifutókról, kifutókra járt: BNV, Pécsi Expo, Marriott Hotel, ahol a közönség nemcsak a ruhákat, hanem Andreát is megtapsolta.
Fényképezőgépek előtt is otthon volt. Az MTI, a Tannimpex, a Pécsi Kesztyű, a Soproni szőnyeg, a Videoton, a Csemege, a Hilton Casino, a Bubiv bútor vagy a Skanzen Szentendre mind őrzi arcát, mosolyát, azt a finom, visszafogott, mégis élénk nőiességet, amely soha nem akart több lenni, mint ami volt: elegáns, természetes, őszinte. Megjelent az Ez a divat, a Tollasbál, a Pesti Műsor, a Nők Lapja és megszámlálhatatlan prospektus oldalain. Több alkalommal dolgozott együtt Szedres Mariannal is, együtt léptek kifutókra. Két karakter, két stílus, egy közös korszak.
A 2000-es években egy ismert divattervező modelljeként tért vissza hosszabb időre a kifutók világába. Akkor már egy letisztultabb, érett szépséggel, amely mögött ott volt két évtized tapasztalata, fegyelme, nővé érett tartása.
A ’80-as években azonban nem csak a színpad és a fények közt élt. Tanult, vendéglátást, mixer szakmát, angolt, informatikát – mintha ösztönösen érezte volna, hogy az élet szélesebb horizontjai felé is érdemes tekinteni.
A fotókon, amelyek ránk maradtak, többek között Morvai Marival és a 2021-ben elhunyt Pál Sándor modellel – ott van az a különös, nosztalgikus fény, amely mindig azok köré fonódik, akik nem tolakodtak előre, mégis elöl jártak.
Kriskó Andrea nemcsak egy korszak modellje volt. Ő egy korszak újhullámának megtestesítője, úttörője volt- A csillogás mögött meghúzódó csend, a revü mögött meghúzódó fegyelem, a kamera mögött meghúzódó őszinteség volt rá a jellemző.
Nem egy hangos legendaként, hanem egy halk, szívből jövő emlékként, örökre velünk marad.
Tamás István
