Az adventi várakozásnak különös ereje van. Egyszerre szól a csöndről és a közösségről, a bensőséges elmélyülésről és arról a reményről, amely évről évre újraéled bennünk. Vasárnap Putnokon, az Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanárainak és diákjainak ünnepi műsora ezt a kettősséget ragyogtatta fel. Zenés-verses összeállításuk nem csupán egy adventi program volt a sok közül. Szívvel és lélekkel készült ez az ajándék a putnokiaknak, amelynek célja az volt, hogy még meghittebbé tegye a várakozás időszakát.
Fotó:Tamás István
A fellobbanó második gyertya lángja ma különösen tisztán világított, mintha Betlehem csillaga maga is felettünk ragyogott volna, vigyázva ránk, kísérve ünnepi gondolatainkat. A versek szépen előadott sorai arról a reményről szóltak, amely csendben érkezik, mégis erőt ad a mindennapokban. Arról a hitről is szóltak, amely összeköti a közösséget. Szólt a szeretetről és a jóságról, amelyek minden próbatétel ellenére, újra és újra győzedelmeskednek.
A táncoló gyertyaláng mintha az élet folytonosságát hirdette volna, ahogy a fényerősödött, úgy nőtt bennünk a hit, hogy álmaink nem csupán vágyak, hanem célok is, amelyekért érdemes összetartozni, mert a remény nem megfoghatatlan fogalom, hanem erő, amely átvezet bennünket a nehezebb napokon is.
„Adventi fény, vezess minket tovább, mutasd az utat, tégy velünk csodát,”
és valóban, a gyertya lángja ma csodát tett. Reményt hozott, fényt adott, és megtöltötte a jelenlévők szívét valami különlegessel, ami csak az ünnep közeledtével születhet meg.
Az előadás színvonalát és meghittségét az érdeklődők nemcsak látták, hanem át is érezték. Az Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanárai és diákjai olyan méltósággal, szeretettel és odaadással idézték meg az ünnep hangulatát, hogy a második adventi gyertyagyújtás pillanatai mindenki számára emlékezetesek maradnak. A közösség együtt dobbanó szíve tette teljessé ezt a délutánt, és talán ez a legnagyobb ajándék, amit az advent adhat.
Tamás István
