Fotón: Tóth Timea: a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársa és az az Irinyi János Református Technikum, Szakgimnázium és Diákotthon diákjai.
Az adventi időszak a várakozás és az egymásra figyelés ideje, amely idén is különleges tartalommal telt meg az Irinyi János Református Technikum, Szakgimnázium és Diákotthon közösségében. Az iskola csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat felhívásához, és részt vett a „Szeretetdoboz” programban, hogy segítséget nyújtson a nagycsaládosoknak és az idős rászorulóknak.
A gyűjtés során tartós élelmiszerek, valamint tisztító- és tisztálkodási szerek kerültek a dobozokba, melyek valódi segítséget jelentenek a nehezebb sorsú embertársaink számára. A kezdeményezés megvalósításában a diákok és pedagógusok egyaránt aktívan részt vettek. Összefogásuk és elkötelezettségük példaértékű volt.
A mai napon a Diákönkormányzat közreműködésével összesen 80 teli szeretetdoboz került felpakolásra a Magyar Református Szeretetszolgálat autójára. Ez a nemes cselekedet méltóképpen tükrözi iskolánk közösségének értékrendjét: a szolidaritást, az együttérzést és az egymás iránti felelősségvállalást. Az advent üzenete így nemcsak szavakban, hanem tettekben is megvalósult.
Tamás István