Kép: Tamás István
Hét községben közel a tóhoz, élt egy fiatalasszony. A történet már olyan régi, hogy a nevére nem biztos, hogy jól emlékszem, de, ha mégis, talán Ilának hívták. Ila dolgos, derék teremtés volt, ha nem a kemencénél serénykedett, vagy a konyhában, akkor az udvaron tett-vett, és ha ott sem, akkor bizony a libáit gondozgatta, mert volt neki hat hófehér libája. Olyan büszke, peckes jószágok voltak, hogy csakhogy éppen nem beszéltek. Még sokszor a templom harangja is kongatott egyet, ha gágogtak az libák.
A falubeliek szerették Ilát, de még jobban szerették ugratni, sokszor élcelődtek vele a libái miatt.
A kocsma előtt ülő vénlegények egyszer csak rákaptak egy különös szófordulatra:
– Te, Pali, hallottad-e, hogy Ilának csak hat libája van, pedig Hét községben lakik?
– Hallottam bizony! – felelte Miska, és már nevetett is. – Hát hogy hajtja el őket hét felé, ha csak hat van?
Másnap, amikor Ila a mezőre hajtotta a libáit, a három jókedvű ember ott várta az út mentén, a „Hét község” feliratú tábla tövében. Ahogy az asszony közeledett, a libák peckesen meneteltek előtte, gágogva, totyogva, a napfény megcsillant hófehér szépen tépett tollukon.
– Hé, Ilám! – rikkantott Pali bá. – Hát hova hajtod azokat a libákat? Hét felé, mi? Csak hatot számoltam!
Ila megállt, megtámaszkodott a libaterelő botjára, és a kendője alól úgy mosolygott, hogy a férfiakban, hiába volt sok a borgőz, mégis megfagyott a nevetésük.
– Bizony, hat van, mondta szépen csengő hangon. Igen, hat libám van, de a boros pohártól nem látja Pali bá, hogy most hajtom őket éppen Hét felé, amerre a tábla mutat.
A három férfi csak pislogott, a kocsma felőli padról pedig, halk derültség hallatszott.
Ila mosolyogva intett a libáknak:
– Na, kicsikéim, indulás! Mutassuk meg, hogy mi tudjuk, hogy – hogyan mentek hétfelé.
Ahogy a hat liba méltóságteljesen átgágogott a poros úton, Ila utánuk lépdelt, és a „Hét község” feliratú tábla alatt megállt.
Megfordult, és vidáman visszaszólt a férfiaknak:– Lám, megérkeztünk!
A férfiak végül csak vakarták a fejüket, és Pali bá elismerően szólalt meg:
– No, ez az asszony nem akárki. Hat libát hajtott el hét felé, és még ő maradt a legokosabb köztük! Azóta is így mondják Hét községben:
„Ha valaki okosan, derűvel felel a gúnyra, az Héti Ila módjára hajtja a libáit, hatot Hét felé, és magát a jókedv felé. A mosoly mindig a legjobb fegyver a gúnyolódók és a rosszindulat ellen,
A Hét községbe, a tó partjára kilátogatók, találkozhatnak Ilával és a hat libájával, megláthatják, hogy az okos asszony, hogyan hajtja a hat libát Hét felé.
Tamás István
