A sáros taxis és a körözött utasának rendőrségi kalandja

A taxist és az utasát is előállították a rendőrök egy ellenőrzés után a fővárosban. A sofőrnél kábítószert találtak, az utas ellen pedig elfogatóparancs volt érvényben. A rendőrségnek a police.hu honlapon publikált közleménye szerint csütörtökön ellenőriztek egy taxit Budapesten, és kiderült, hogy az utas ellen elfogatóparancs volt érvényben, mert nem fizette meg jogerős pénzbüntetését. A taxi…

Részletek

Megszólalt az Európai Bizottság az óraátállítással kapcsolatban

 Infostart / MTI Az uniós szervezet lezárta az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességéről indított európai konzultációt, amelyről az uniós tagállamokból több mint 4,6 millió ember nyilvánította ki véleményét. Az Európai Bizottság július elején arra kérte fel az uniós polgárokat, döntéshozókat, érintett hatóságokat és gazdasági szakembereket, hogy online kérdőív kitöltésével mondjanak véleményt, sorakoztassanak fel szakmai érveket,…

Részletek

FELGYORSULHAT A JOBBIK SZÉTHULLÁSA

Pongrátz András felszólította a párt vezetőit, hogy ne hivatkozzanak többet bátyjára, a Jobbik alakuló ülésén felszólalt Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá és az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékéhez – számolt be vasárnap a PestiSrácok. – Szegény Gergely bátyám forog a sírjában a vonásodás és Sneider Tamásék viselkedése miatt. A baloldallal együttműködő párt többé ne…

Részletek

Udvaros Dorottya lett a Nemzet Színésze

A Nemzet Színésze címet egyszerre 12 művész viselheti. A cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. Udvaros Dorottya a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti…

Részletek

Az EU a nagyhatalmak között vergődik, de mégis háborúpárti

Fotó: Tamás István Az Európai Unió (EU) valóban egyfajta geopolitikai „présben” helyezkedik el a három nagyhatalom , az Egyesült Államok, Kína és Oroszország, között. Ez a helyzet több szempontból is kihívásokkal jár az EU számára. Az EU és az Egyesült Államok között szoros politikai, gazdasági és katonai (pl. NATO) szövetség van, de időnként eltérő érdekek…

Részletek

Magyarnak lenni ott is, ahol nem lehet

Fotó:Tamás István Vannak népek, amelyeknek szabadsága magától értetődő. A magyar nem ilyen. Nekünk mindenért harcolnunk kellett, és gyakran nem fegyverrel, hanem nyelvvel, emlékezettel, önazonossággal. Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján magyar családok százai döntöttek nap, mint nap úgy, hogy anyanyelvükhöz, kultúrájukhoz, nemzeti öntudatukhoz ragaszkodnak, akkor is, ha ez nemhogy nem volt könnyű, de olykor egyenesen hátrányt,…

Részletek

Vádemelés: meghalt egy szerelő munkás Borsodban

A művezető és a projektmenedzser is felfüggesztett fogházbüntetést kaphat Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Az elkövetők művezetőként és projektmenedzserként egy bontási munka során nem adtak megfelelő utasításokat, elmulasztották a munkaterület ellenőrzését, melynek következtében egy kábelszerelő munkásra rádőlt a vasbeton oszlop. A vádirat…

Részletek

Borsod: Átadták a Hangony és Kissikátort összekötő útszakaszt

Fotó: Nagy Krisztián –  ünnepélyes útátadás Sajtótájékoztató Borsod megyében folyamatosan zajlanak az útépítések felújítások. A nyár folyamán egyik legnagyobb útfejlesztése valósult meg Hangony – völgyében, Hangony és Kissikátor között újították fel az utat. Ennek apropójából ünnepélyes keretek közt került átadásra a festői környezetben elhelyezkedő útszakasz. A Magyar Közút Nonprofit Zrt munkatársai párhuzamosan a megye több…

Részletek

Orbán: az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva

(MTI) – Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mandátuma jövő év májusában lejár – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken, a brüsszeli testület jelenlegi döntéseivel kapcsolatban. A kormányfő reagált a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásra és arra is, hogy a testület javaslata szerint 6000 eurót adnának migránsonként…

Részletek

Sajtótájékoztató: Új otthonokba költözhettek Putnokon a fogyatékossággal élők

Az ünnepélyes átadáson és a szalagátvágáson részvevők:  Beik-Sike Ildikó Csillagvirág Integrált Szociális Intézmény Borsod- Abaúj Zemplén Vármegye intézményvezetője, Virányiné Szabó Zsuzsanna SZGYF igazgató, Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Tamás Barnabás Putnok Város polgármestere, Demjén Zoltán a Putnoki Járási hivatalvezetője. MEGVALÓSULT A „KILÁTÁS – KIVÁLTÁS GÖMÖRBEN” – PUTNOKI FOGLALKOZTATÓ ÉS REHABILITÁCIÓS OTTHONA ÁPOLÁST-GONDOZÁST IGÉNYLŐ ELLÁTOTTAK FÉRŐHELYEINEK…

Részletek