Amerika minden és mindenki felett

  Amerikai óvás után mégsem bronzérmes a magyar csapat A magyar férfi vízilabda-válogatott az amerikaiak óvása és annak helyben hagyása után, a bronzmérkőzés utolsó négy és fél percét újrajátszva 14-13-ra kikapott a házigazda együttestől, így végül negyedikként zárt a világkupa Los Angelesben rendezett szuper döntőjében. Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese eredetileg 13-13 után ötméteresekkel megnyerte…

Részletek

Vadnai Virág naplementébe öltöztette az alkotni vágyókat Putnokon

Egy alkotóművész, aki megosztja tudását A művészet néha ott van a hétköznapok egyszerű pillanataiban is, csak meg kell állnunk egy kicsit, hogy észrevegyük. Ennek a gondolat jegyében rendeztek festészeti témanapot Putnokon, a Holló László Galériában, „Művészet a hétköznapokban” címmel. A program különlegessége éppen az volt, hogy bárki bekapcsolódhatott, aki kedvet érzett az alkotáshoz, legyen az…

Részletek

ÁTADTÁK A VÁRADY BÉLA SPORTKÖZPONTOT, GYŐZÖTT A VASAS

„Nagy érdeklődés mellett végre ünnepélyes keretek között is átadásra került az elmúlt év során felújított Várady Béla Sportközpont! A széppé varázsolt létesítmény átadása során a leginkább várt esemény a Putnok FC és a Vasas FC barátságos mérkőzése volt, ami elsősorban a sportközpontunk névadójának emléke előtt volt hivatott tisztelegni.”  olvasható a Putnok Fc honlapján Az első…

Részletek

Magyarország – Portugália 2:3 – Portugália ismét leckét adott a válogatottnak

Szoboszlai Dominik – Cristianó Ronaldo A Puskás Aréna 67 ezer nézője ismét felejthetetlen hangulatot varázsolt a lelátókon, de a gyönyörű keret ezúttal sem takarta el a belsőhibákat. A magyar válogatott 3–2-es vereséget szenvedett Portugáliától, és bár kétszer is sikerült betalálni a világklasszisokkal teli ellenfél kapujába, a különbség a végén mégis jóllátható. Mi szívből, ők rutinból…

Részletek

Borsod: Halálos baleset történt Berenténél

Egy ember halt meg a 26-os főúton, a Borsod-megyei  Berenténél szerda reggel bekövetkezett balesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Dojcsák Dávid tájékoztatása szerint egy kamion, egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze. A személyautót vezető nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A kamion vezetője, valamint a kisteherautó két utasa nem sérült…

Részletek

David Pressman a Pride zászlóvivője

David Pressman, az Egyesült államok budapesti nagykövete országa zászlójával a kezében a 28. Budapest Pride résztvevői között a Városligetben. Egyértelmű, hogy David Pressman háborúpárti. Az is világos, hogy a saját neméhez vonzódik. A múltévi Pride rendezvényen a Margit szigeten, erről így nyilatkozott: „Micsoda megtiszteltetés, hogy társammal, Dániellel, akivel éppen most ünnepeltük 22. házassági évfordulónkat, itt állhatok…

Részletek

Tíz férőhellyel bővült Putnokon a Vigyázó Kezek Idősek Otthona.

Átadták a Vigyázó Kezek Idősek Otthona új részlegét Putnokon, mely 10 idős ember otthonául szolgál és ad kényelmes otthont a szépkorúak számára. A megnyitón Ríz Gábor országgyűlési képviselő  és Tamás Barnabás Putnok város Polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd a szalagot az újonnan beköltöző lakók képviseletében Fülöp Lászlóné Erzsike nénivel együtt vágták át. Ezt követően a…

Részletek

 Nyugat-Európa nagy valószínűséggel recesszióba kerül

  Budapest, 2023. január 20., péntek (MTI) – A rekordmagas inflációról, Magyarország helyzetéről a világválság közepén és az idei várható kilátásokról volt szó a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtöki adásában. A műsor vendége György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos volt. A…

Részletek

A XVII. Nyári Paralimpiai Játékok 

A XVII. Nyári Paralimpiai Játékok szervezőjének Párizst választották. A világ legnépszerűbb sporteseményét 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban, ahová közel 4.400 versenyzőt várnak a szervezők. A fogyatékossággal élő sportolók legrangosabb eseményére ezúttal is újdonságokkal készülnek, hiszen a város különböző nevezetes és ikonikus helyszínein is versenyeket rendeznek. A paralimpiai játékok történelmében először fordul elő, hogy a megnyitóünnepséget stadionon…

Részletek

Montenegró elfogatóparancsot adott ki egy volt CIA-ügynök ellen

(MTI) – A montenegrói ügyészség elfogatóparancsot adott ki Joseph Assad, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt ügynöke ellen azzal a váddal, hogy részt vett egy bűnszervezet létrehozásában, amely 2016-ban meg akarta buktatni a montenegrói kormányt, hogy megakadályozza az Adria-parti állam NATO-csatlakozását – írta a helyi sajtó hétfőn. Assad ügyvédjén keresztül utasította el a vádakat….

Részletek