Várady Béla – Gömörszőlős szülötte, Putnok fia, Angyalföld királya

Kép -grafika: Tamás István Gyerekkor és Putnok A futball szeretete Putnokon ragadta magával a fiatal Várady Bélát. A pedagógus családi háttérből indult fiú hamar kitűnt társai közül gyorsaságával, erejével, ösztönös góllövő képességével. A grundon rúgott labdákból lassan komoly edzések lettek, a tehetsége pedig hamar híre ment a környéken. A Putnoki Bányászból, így került Ózdra, majd…

Részletek

ÁTADTÁK A VÁRADY BÉLA SPORTKÖZPONTOT, GYŐZÖTT A VASAS

„Nagy érdeklődés mellett végre ünnepélyes keretek között is átadásra került az elmúlt év során felújított Várady Béla Sportközpont! A széppé varázsolt létesítmény átadása során a leginkább várt esemény a Putnok FC és a Vasas FC barátságos mérkőzése volt, ami elsősorban a sportközpontunk névadójának emléke előtt volt hivatott tisztelegni.”  olvasható a Putnok Fc honlapján Az első…

Részletek

ÜNNEPÉLYES STADIONAVATÓ A VASAS EGYÜTTESÉVEL

Ami márciusban a nagy hóhelyzet miatt elmaradt, azt 2018. június 23-án bepótoljuk! Mint ismeretes, eredetileg március 24-én, az első tétmérkőzésünket megelőzően szerettük volna ünnepélyes keretek között átadni az elmúlt évben felújított Várady Béla Sportközpontot. Akkor az időjárás közbeszólt és a nagy havazás miatt nem tudtuk megtartani a jeles eseményt. Az Önkormányzat és a Putnok VSE…

Részletek

Várady Béla – Gömörszőlős szülötte, Putnok fia, Angyalföld királya

Kép -grafika: Tamás István Gyerekkor és Putnok A futball szeretete Putnokon ragadta magával a fiatal Várady Bélát. A pedagógus családi háttérből indult fiú hamar kitűnt társai közül gyorsaságával, erejével, ösztönös góllövő képességével. A grundon rúgott labdákból lassan komoly edzések lettek, a tehetsége pedig hamar híre ment a környéken. A Putnoki Bányászból, így került Ózdra, majd onnan a…

Részletek