Tizenötezer embert segít a Sajón épített pontonhíd

Fotó: Szaniszló Bálint

MTI) – Mintegy 15 ezer embernek jelent segítséget a Sajón katonák által épített pontonhíd – mondta Antal László honvéd ezredes az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái által augusztus 31-én összeállított hidat kedd este adták át. A két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu, Muhi és Köröm között épült ideiglenes átkelő feladata a felújítás alatt álló kesznyéteni híd pótlása.
Az ezredes azt mondta: a Sajótól északra 46 települést érint a kesznyéteni híd felújítása. A pontonhíd nélkül néhány településről negyven kilométeres kerülővel juthatnának csak el az emberek a munkahelyükre, az iskolájukba.
Antal László hozzátette: a pontonhídon főként személyautók közlekednek, de már mezőgazdasági bálázó és kamion is átkelt rajta.