Ursula von der Leyen és Manfred Weber nem alkalmas Európa irányítására. Megélhetési politikusok, akik messziről ugatják a demokráciát.
„A háborút nemcsak a katonák vívják, hanem azok is, akik a béke lehetőségét elutasítják. Ezért nem mentegethető senki, aki a konfliktus folytatását pénzzel, szóval vagy fegyverrel támogatja. A valódi bátorság nem a háborúban, hanem a béke keresésében rejlik. A valódi felelősségvállalás ott kezdődik, ahol a döntéshozók számot adnak a halott gyermekek, a romba dőlt otthonok és a szétszakadt családok előtt.”
A huszonegyedik században Európa újra válaszút elé került: vajon képes megőrizni a béke és együttműködés kontinenseként betöltött szerepét, vagy belesodródik egy olyan politikai harcba, ahol az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elve uralkodik? E dilemma különösen éles akkor, amikor a világ geopolitikai törésvonalai újra aktivizálódnak, és az Európai Unió egyre inkább politikai ideológiák mentén szervezi saját működését, háttérbe szorítva az eredeti gazdasági célokat.
„A független,gazdaságilag erős Magyarországon lehetsz Magyar !
Az Európai Unió létrejöttének alapja a gazdasági együttműködés volt, amely hosszú távon biztosította a békés egymás mellett élést Nyugat és Kelet-Európa között. A közös piac, a tőke, a munkaerő és az áruk szabad áramlása mind azt szolgálta, hogy az államok között ne a különbségek, hanem a közös érdekek domináljanak. Ez a pragmatikus alapelv tette lehetővé, hogy eltérő történelmi hátterű és kulturális identitású országok, akár ideológiai különbségeik ellenére is – együttműködjenek.
Az elmúlt években azonban ez az egyensúly felborult. A gazdasági racionalitás helyét egyre inkább a politikai lojalitás követelménye vette át. Az uniós tagság ma már nemcsak jogokat és előnyöket, hanem politikai megfelelési kényszert is jelent. A tagállamok között nemegyszer kettős mérce érvényesül: vannak országok, amelyeknek bizonyos dolgok megengedettek, akár a szabályok szellemével ellentétesen is, míg másokat ugyanazért élesen bírálják. A „jó tagállam” definícióját gyakran nem jogi vagy gazdasági szempontok, hanem aktuálpolitikai állásfoglalások határozzák meg.
Ez a hozzáállás súlyos problémákhoz vezet a külpolitikában is. Az Unió sokszor úgy viselkedik, mintha a világ többi része nem létezne, vagy ha létezik, csak barát vagy ellenség lehet. A tagállamoktól elvárják, hogy a Brüsszel által kijelölt „jó” és „rossz” országok listájához igazítsák külkapcsolataikat. Az USA és más globális hatalmak példája is mutatja, hogy ezek a listák változékonyak: az, ami az egyik elnök alatt elfogadott, a másik alatt bűnnek számít. Mégis elvárják, hogy az EU egységesen kövesse ezeket az irányvonalakat, függetlenül a tagállamok saját érdekeitől vagy történelmi kapcsolataitól.
Különösen éles vita alakult ki az EU és Oroszország viszonyában. A 2022-ben kirobbant háború kapcsán az EU szankciós politikája egyértelmű állásfoglalást követel minden tagállamtól. Ám jogos kérdés lehet: valóban csak Oroszország sértett meg nemzetközi normákat? Valóban következetes-e a Nyugat, amikor más, akár NATO-tag – országok korábbi katonai akcióira nem reagált ugyanilyen elutasítással? A válasz nem egyszerű, de a kettős mérce és az egyoldalú értelmezések aláássák a közös külpolitika hitelességét.
Egyetlen döntéshozó sem mondhatja azt, hogy „csak a békét védtem”, miközben tankokat küld és lőszert gyárt.
Az EU hosszú távú jövője attól függ, képes-e visszatalálni eredeti céljaihoz: a békés együttműködéshez, az egyenlő bánásmódhoz és a gazdasági haszon elismeréséhez mint közös alaphoz. A világ nem fekete-fehér. Minden államnak megvan a maga története, érdekrendszere és kapcsolati hálója, ezek tiszteletben tartása nem gyengeség, hanem érettség jele.
A béke nem a teljes ideológiai egységben rejlik, hanem abban, hogy különbségeink ellenére is képesek vagyunk együttműködni. Amennyiben az EU valóban békét akar, fel kell hagynia a politikai lojalitás kényszerével, és vissza kell térnie a kölcsönös tiszteletre és érdekalapú együttműködésre épülő közösségi szemlélethez.
Ursula von der Leyen és Manfred Weber nem alkalmas Európa irányítására. Megélhetési politikusok, akik messziről ugatják a demokráciát.
Tamás István
