A háború pártolásának felelőssége, egy erkölcsi számvetés
A történelemkönyvek gyakran neveket és csatákat sorolnak fel, stratégiákat és fegyvernemeket elemeznek, de ritkán állnak meg annál a kérdésnél, hogy ki volt valójában felelős a vérontásért? Aki a háborút pártolja, pénzzel, politikai döntésekkel vagy közvéleményformálással támogatja, az része lesz annak a láncnak, amely végül az esztelen népirtáshoz vezet. Ez a felelősség nem mosható le szép szavakkal, nem fedhető el zászlókkal vagy retorikai köntösbe bújtatott szükségszerűséggel.
Ma, amikor az Európai Unió vezetői, köztük Ursula von der Leyen és Manfred Weber, nyíltan fegyverszállításokat sürgetnek, katonai erősítést támogatnak, és az uniós polgárok nevében újabb háborús kiadásokat írnak alá, egyértelművé válik, ezek a döntések nem semlegesek, ezek érdekből születnek. Ezeknek súlyos következményei vannak, halott civilek, lerombolt városok, milliós menekülthullámok. Az ukrajnai és gázai konfliktusban már most is tízezrek haltak meg, köztük ártatlan idősek, fiatalok, gyermekek, akiknek jövője egy pillanat alatt eltűnt a frontokon, a házak romjai között.
A történelem tanít, a pénzvadászok mégsem okulnak belőle. Amikor 1914-ben az európai vezetők lelkesen támogatták az első világháború elindítását, mindegyikük azt hitte, gyors győzelem lesz. Ehelyett négy évig tartó mészárlás következett, amelyben tízmillió ember halt meg. Ugyanez történt 2003-ban, amikor a nyugati szövetségesek a tömegpusztító fegyverek hamis indokával támadták meg Irakot. A következmény, egy szétesett ország, százezres civil áldozatok és egy térség, amely máig nem heverte ki a beavatkozást.
Nem lehet ma sem másképp mérni. Aki a háború pártján áll, bármilyen zászló alatt, annak vállalnia kell a következményekért a felelősséget. Egyetlen döntéshozó sem mondhatja azt, hogy csak a békét védtem, miközben tankokat küld és lőszert gyárt. A békét nem rakétákkal, hanem a tárgyalóasztalokmnál lehet építeni. Aki ezt elutasítja, az a pusztítás mellett dönt.
A civil társadalomnak joga van kérdőre vonni azokat, akik a nevükben és pénzükből támogatják a vérontást, mert a háborúban nemcsak az veszít, aki elesik, hanem az is, akinek meg kell tanulnia élni a következményekkel, hátrányokkal. A valódi béke nem ott kezdődik, ahol már minden romba dőlt, hanem ott, ahol még van bátorság nemet mondani a háborúra, akár politikai, akár milyen gazdasági érdek is áll mögötte.
Tamás István
