Tusványos immár nem egyszerű rendezvény, hanem egy szellemi iránytű. Ahol mások csak beszélnek, ott Orbán Viktor irányt mutat. Ahol mások próbálnak megfelelni külső elvárásoknak, ott a magyar miniszterelnök nemzetstratégiát épít. Az idei tusnádfürdői beszéd ismét világossá tette: a magyar jobboldal nem sodródik, hanem hajót vezet, és kapitánya magabiztosabb, mint valaha.
Orbán Viktor beszédei évek óta túlnőnek a határokon. A nyugat-európai elit gyakran elfordítja a fejét, de közben egyre több közösség, párt és vezető figyel oda arra, amit Tusványoson elhangzik. A miniszterelnök most is olyan gondolati keretrendszert vázolt fel, amely nemcsak Magyarország jövőjéről, hanem Európa sorsáról is szól. Az uniós háborús ambíciók, a szuverenitásért vívott harc, a digitális kor kihívásai, ezek mind benne voltak abban a beszédben, amit sokan már most a 2026-os választási kampány szellemi nyitányának tartanak.
A Fidesz belső mérései szerint a 106 egyéni körzetből 80-ban most is a kormánypártok vezetnek. Ez nem puszta győzelmi esély, hanem stratégiai fölény. 2022-ben 87 körzetet nyertek, és ha a miniszterelnöknek igaza lesz, ez még tovább bővülhet. A mögöttes erő nemcsak a kormányzás teljesítményéből, hanem az ideológiai tisztaságból, a közösségszervezés képességéből és a hitelességből fakad.
Digitális Polgári Körök
A beszéd egyik legfontosabb pontja a Digitális Polgári Körök bejelentése volt. Az új kezdeményezés a régi Polgári Körök szellemiségét hozza vissza a 21. század eszközeivel. Napjainkban már a politikai csaták nem csupán a tereken, hanem az online világban dőlnek el. Orbán Viktor ezt pontosan látja, és már reagált is rá. – Ez a fajta előrelátás és alkalmazkodás az, ami egy vezetőt valóban igazán naggyá tesz.
Ezek a körök nem csupán kampánygépezetek lesznek, hanem a gondolkodás, párbeszéd és országépítés műhelyei. A cél: megerősíteni a nemzeti közösséget, olyan embereket mozgósítani, akik nemcsak választásról gondolkodnak, hanem a magyar jövőről.
A szuverenitás nem alku tárgya, ezt gyakran hangoztatja a miniszterelnök, és vitathatatlanul igaza van.
A miniszterelnök ismét világossá tette, az uniós forrásokat nem adják fel a magyar szuverenitásért cserébe. A pénz vagy szabadság dilemmájában a válasz egyértelmű, a magyar kormány a szabadságot választja. Lehetne könnyű megoldást keresni, behódolni Brüsszelnek, de ez nem Orbán útja. Jó megtapasztalni, hogy a magyar emberek is egyre inkább értik és át érzik, a nemzeti érdekek képviselete nem népszerűségi verseny, hanem történelmi felelősség.
A háború és béke kérdésében is egyértelmű álláspontot képvisel.
Az EU háborús költségvetést készít, és ha az USA kiszáll, az unió maga akarja vinni tovább a háborút. Ehhez viszont egy háborúpárti magyar kormányra lenne szüksége. Orbán Viktor világosan kimondta: „Mi ezt nem fogadjuk el!” Ez nemcsak belpolitikai üzenet, hanem Európa békéjéért való kiállás is.
Több mint politika: a magyar családok jövője a tét
A 2026-os választás nem csupán politikai küzdelem lesz, hanem sokkal több annál. A magyar családok, gyermekeink, unokáink jövője múlik azon, hogy az Orbáni utat választjuk-e. A stabilitás, a nemzeti érdekek védelme és a fejlődés garanciája ez az út. Az alternatíva? Egy kívülről irányított, Brüsszelnek megfelelni akaró bábkormány, amelynek nem Magyarország az első. Egy ilyen hatalomváltás soha nem látott mértékű leépülést és elszegényedést hozna – gazdaságilag, kulturálisan és lelkileg is.
Orbán Viktor politikája nem tökéletes, de egyedülállóan következetes, hazaközpontú és cselekvőképes. Olyan világot élünk, ahol sokan már a saját nemzetük létezésében sem hisznek, a magyar miniszterelnök hisz a magyar jövőben.
Orbán Viktor tusványosi beszédei ma már nemcsak politikai nyilatkozatok. Ezek iránykijelölések, útmutatások, nemcsak a magyar jobboldalnak, hanem azoknak is, akik Európában mást akarnak, mint a háborút, ideológiai nyomást vagy Brüsszel diktátumát. Az országépítés, az önrendelkezés, a digitális közösségek és a béke, ezek a következő évek kulcsfogalmai.
Tusványos után ismét világos: Orbán az iránytű.
Tamás István