Tamás István – A kígyó

 Kép: Tamás István     Először egy tanmesét akartam írni, de az olyan hosszú lenne, hogy a kedves olvasó tovább görgetne. Most érjük be a kígyóval, akit a naiv ember szívesebben támogat, mint azokat az embereket, akik segítették életében. A „kígyót melenget a keblén”     A kifejezés egy ősi tanmese alapján terjedt el, amelyben…

Részletek

A szlovákiai lakosság 411 millió eurót költ el Magyarországon, míg a magyarok Szlovákiában ennél 27-szer kevesebbet

Románia schengeni övezethez való rég várt csatlakozásával számos pozitív folyamat megindulhatott és újraindulhatott ezekben a térségekben. A határellenőrzés megszűnésének egyik velejárója – egy sebtapasznyi történelmi igazságszolgáltatás mellett – az emberek és az áruk forgalmának szabad áramlása is természetesen, ami az Európai Uniónak az egyik legfontosabb alapelve.  Egyes rosszmájú és politikailag ellenérdekelt közszereplők és aktivisták természetesen…

Részletek

Ünnepeljük, vagy ne a Valentin-napot?

A Valentin-nap minden évben megosztja az embereket. Vannak, akik örömmel készülnek rá, meglepik párjukat apró ajándékokkal, virággal, vacsorával, míg mások értelmetlen, felesleges, sőt, kizárólag üzleti érdekeket szolgáló ünnepnek tartják. De vajon tényleg szükség van erre a napra? Valóban többet ad a szerelmeseknek, vagy inkább csak egy divatból lett hagyomány, amely nyomást és befolyást helyez az…

Részletek

 A keresztény egyházak helyzete a modern világban

A keresztény egyházak szerepe és működése napjainkban egyre nagyobb kihívásokkal szembesül. A hagyományos vallási közösségek és szokások nehezen tudják tartani a lépést a modern világ rohamos fejlődésével és az emberi gondolkodásmódot lassan leváltó mesterségesintelligenciával, annak előnyével, vagy hátrányával. Ez nem csupán a vallásos élet hanyatlásához vezet, hanem az egyházak helyzetének újragondolását is sürgeti. A keresztény…

Részletek

Részlet a 2003 – ban írt: – „A globalizáció hatása a nemzeti tudatra” c. publikációmból

Kép-szöveg: Tamás István A globalizáció a következő évtizedek egyik legmeghatározóbb folyamata lesz világunknak, amely egyszerre hoz lehetőségeket és kihívásokat a világ különböző régiói, országai számára. Elsősorban Európa lesz az a hely, ahol a globalizáció nemcsak gazdasági és technológiai átalakulásokat idéz elő, hanem mély hatást fog gyakorolni a nemzeti tudatra, kulturális identitásra és politikai önállóságra is….

Részletek

Tamás István: Advent

Advent… Mit jelent ez a szó nekem, nekünk Magyaroknak? Az „eljövetel”. A várakozás ideje. Négy hét, amikor a világ talán csendesebb lesz, még ha csak egy kicsit is. Négy gyertya, négyféle jelentés. Hit, remény, szeretet és öröm. Mindegyik egy-egy lépcsőfok, amely közelebb visz a karácsony ünnepélyes hangulatához, a szeretet csodájához.         Advent első…

Részletek

Tamás István: Élj boldogan! Negyedik rész

Fotó: Tamás István Napjainkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a munkahelyi problémák forrása maga a vezető, aki észrevétlenül, mégis mélyrehatóan rombolhatja a munkahelyi környezetet. Ha a munkád során úgy érzed, hogy a feladataid végtelenül sokasodnak, és olyan problémákat kell megoldanod, amikhez semmi közöd nem lenne, jó eséllyel a szervezetlenség és a nemtörődömség jeleit tapasztalod, amelyeket…

Részletek

Élj boldogan! Harmadik rész

A boldogság és a boldogtalanság, a szeretet és a szerelem, a vágyakozás és a gyengédség mind olyan érzések, amelyek mélyen hatnak ránk, sőt életünk mozgatórugói lehetnek. Ezek a megéléshez kötődnek, azokhoz a pillanatokhoz, amikor teljesnek és élőnek érezzük magunkat. Minden ember vágyik arra, hogy boldog legyen, hogy érezze az élet örömét és könnyedségét, ugyanakkor mindannyiunkban…

Részletek

Így is lehetne, de már nem mondhatjuk el…

 Az emberi természet tele van ellentmondásokkal. Megdöbbentő belegondolni, hogy az életünk során mennyire másképp viszonyulunk az élőkhöz és a halottakhoz. Sokan azok közül, akik az életben nem adnak időt szeretteiknek, a haláluk után hirtelen komolyan fontolóra veszik annak jelentőségét, hogy már nem lehetnek együtt. Vajon miért várunk oly sokszor a halálig, hogy kifejezzük a tiszteletünket,…

Részletek

Élj boldogan II. rész

Kép: Tamás István Az emberi élet valóban rövid, és ennek tudata arra ösztönöz, hogy a saját értékeink és vágyaink szerint éljünk. Gyakran érezzük azt, hogy az élet roham, túl gyorsan halad, és mielőtt észrevennénk, már el is múltak azok a pillanatok, amelyeket megélni szerettünk volna. Az életünk korlátai miatt különösen fontos, hogy azt az utat…

Részletek