Mandiner: „A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik”

MTI) – A Mandiner szerint a „zsidó nő megverésével hencegő” Szávay István helyére Bencsik Jánost, egy „zsidókat listázó” politikust jelöl a Jobbik az Országgyűlésbe. A portálon hétfőn azt írták, Bencsik János, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének alelnöke 2012-ben több cikkben próbálta megvédeni a „zsidók listázását szorgalmazó” Gyöngyösi Mártont, egy cikkben pedig ő maga listázta azokat az…

Részletek

Tamás István: A putnoki református harang legendája

Bőg, mint a putnoki református templom harangja! Régi idők ködében, Gömör szép vidékén, harangszó szállt egykor Putnok kék egén. Tornai Sámuel volt akkor, a gyülekezet papja, az Úr igéjét a templomban imába foglalta. Ezerhatszáztizenkilenc esztendőt írtak, békességben éltek akkor még a hívek. A templom tornyában harang szava zendült, annak áldott hangja oly szépen felcsendült. Ám…

Részletek

Súlyos fertőzések a migránsok között

A szerda esti Híradóban azt jelentették Belgrádból, hogy a balkáni helyzet katasztrófával fenyeget. A szerb fővárosba naponta mintegy száz illegális bevándorló érkezik, és mindannyian Bosznia felé mennek tovább. A hétvégén is 350 újabb illegális bevándorló jutott be Boszniába, ezért a helyi belügyminisztérium nyomozza, hogyan juthattak be országukba ennyien a megerősített határvédelem ellenére. Főként afganisztáni és pakisztáni migránsokról…

Részletek

Tamás István: Turulmadár

  Turulmadár Gömör kapujában, hegyek rejtekében, Turulmadár pihen a Sajó-völgyében. Szárnya alatt nyugszik népünk szent kardja, Ősi múltunkat, s titkunkat takarva. Őseink parancsára, az ég küldöttje, milyen lesz a jóvőnk, az Úr vele üzente. Villan a Szent Kard, ránk ragyog a fénye, elődjeink szelleme néz a magyar népre. A szentkard csillog, egy másik Európa kell,…

Részletek

A fényképezés szerelmese, Tulok András fotóművész

Lantos Piroska – Tulok András fotó Tulok András fotóművész 1950. november 29-én született Budapesten. Tanult szakmája a fényképezés, – édesapja és fia is végzett fényképész – családi hagyomány. 14-éves kora óta a munkája a hobbija. Iskolái elvégzése után az MTI-FOTO-hoz, –  MTI Illusztrációs rovat reklámfényképésze, fotóművész – került fényképésznek. Húsz évet töltött, anyavállalatnál, mint alkalmazott…

Részletek

Rendőröket tüntettek kiBudapest, 2019. február 18. A Fővárosi Törvényszékről február 15-én a biztonsági felügyelő megszerzett lőfegyverével megszökött 35 éves Sz. Károly elfogásában közreműködő rendőrök a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában 2019. február 18-án. Balogh János országos rendőrfőkapitány Szent György Emlékérmével tüntette ki a 36 perc alatt történt elfogásban részt vevő rendőröket. MTI/Máthé Zoltán

Kitüntették a Törvényszékről megszökött elítélt elfogásában közreműködő rendőröket Budapest, 2019. február 18. A Fővárosi Törvényszékről február 15-én a biztonsági felügyelő megszerzett lőfegyverével megszökött 35 éves Sz. Károly elfogásában közreműködő rendőrök a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában 2019. február 18-án. Balogh János országos rendőrfőkapitány Szent György Emlékérmével tüntette ki a 36 perc alatt történt elfogásban részt vevő…

Részletek

Hamis autódiagnosztikai szoftvereket foglaltak le a pénzügyőrök

(MTI) – Hamis autódiagnosztikai szoftvereket foglaltak le a pénzügyőrök az ország szinte minden megyéjében tartott akció során – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t. Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, egy dél-alföldi férfi bárki által hozzáférhető, internetes hirdetésekben árulta eszközeit, szoftvereit. A nála tartott házkutatáson a pénzügyi…

Részletek

Orosz Margit író, költő, aki a csendből is verset formál

Van valami különös bája annak, ahogyan Orosz Margit szavai megszületnek. Az olvasók már az 1970-es évek végén, a ’80-as években találkozhattak a nevével. Akkor még az IM, az Észak-Magyarország és a Napjaink folyóirat lapjain jelentek meg versei, amelyekben már ott bujkált mindaz a lélekteli kifejezésmód, ami mára védjegyévé vált, viszont azóta hosszú és gazdag irodalmi…

Részletek

Fotó: MTI. Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás. Az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani.A nyári időszámítás hivatalos kezdete azt jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk.   Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlésről döntött. A nyári időszámítás  2020. március 29, és ezen a vasárnap hajnali 2:00…

Részletek