Trump és Putyin találkozója nem a békéről, hanem az alku hatalmáról szólhatott

Kép:Tamás István Donald Trump „kiválónak” nevezte alaszkai találkozóját Vlagyimir Putyinnal. Három órán keresztül tárgyaltak a világ legégetőbb kérdéseiről, majd kiálltak a sajtó elé, és semmit sem mondtak. Néhány udvarias szó, néhány a sajtósoknak is homályos mondat, és ennyi. Nem válaszoltak kérdésekre, nem tártak fel részleteket. Vajon miért? Mit titkolnak? Történelmünk tele van intő példákkal. 1939-ben…

Részletek

Egy korszak hangja örökre elhallgatott – búcsú Tamás Lászlótól, az Echo együttes alapítójától

„Nem halljuk márj szövegeid, csupán a csend marad utánad, de ez a csend nem üres, tele van a múlt hangjaival, és dallamokkal!” 2025.  augusztus 9-én, életének 84. évében, elhunyt Tamás László, dobos, dalszövegíró, mérnök, alkotó, és mindenekelőtt ember, aki dalokban hagyta ránk a szívét. Távozásával nem csupán egy zenész ment el, hanem egy egész korszak…

Részletek

A Putnoki Római Katolikus Templom harangjai, a múlt és a jelen hangjai

  A Putnoki Római Katolikus Templom tornyában három harang lakik, melyek nemcsak a liturgikus élet ritmusát adják meg, hanem a közösség történetének is élő tanúi. Ezek a harangok különböző korokból és mesterektől származnak, mégis harmonikusan szólnak együtt, amikor a templom hívó szava megszólal. A harangok elhelyezése és működése Mindhárom harang kiemelt jármon függ, ami azt…

Részletek

Kiszli Vanda világbajnok – a kajak maraton királynője újra dobogón

Biztos voltam benne, hogy dobogós lesz. Nem is lehetett másképp, hiszen ilyen kitartás és önfegyelem kevés sportolónak adatik meg. Nekünk, sportot szerető kívülállóknak, az ezüstérem ugyanolyan fényesen csillog, mint az arany, sőt! Most Kínában kétszer is. A „csodalány” ismét remekelt. Huszonegy kilométert leevezni nem semmi teljesítmény; sokunknak már ez sétában is megártana. Ő azonban evezett,…

Részletek

Orosz Margit író, költő, aki a csendből is verset formál

Van valami különös bája annak, ahogyan Orosz Margit szavai megszületnek. Az olvasók már az 1970-es évek végén, a ’80-as években találkozhattak a nevével. Akkor még az IM, az Észak-Magyarország és a Napjaink folyóirat lapjain jelentek meg versei, amelyekben már ott bujkált mindaz a lélekteli kifejezésmód, ami mára védjegyévé vált, viszont azóta hosszú és gazdag irodalmi…

Részletek

In memoriam Zétényi János (1947–2025)

Egy élet, amely az anyag formálásából, a szépség megragadásából és az idővel folytatott párbeszédből született meg, 2025-ben csendesen véget ért. Elment Zétényi János, a szobrász, festő, ötvös, fotóművész és mindenekelőtt: maga az alkotó ember. Egy olyan művész, aki nemcsak a kezével dolgozott, hanem a szívével is látott, a lelkével pedig megérintett. Már a főiskolai évek…

Részletek

„Helló, itt Cintula!” – Egy ember, aki örökre távozott, egy hang, amely örökre velünk maradt.

 Fotó:MTI.hu A Poptarisznya hozta nyilvánosságra, hogy életének 81. évében elhunyt Keresztes Tibor, akit a legtöbben csak egy névről ismertek: Cintula. Egy név, egy hang, egy korszak. Egy ikon, aki nemcsak mikrofont fogott, hanem történelmet írt, a hazai könnyűzene, az ifjúsági kultúra és a diszkók világának megkerülhetetlen alakjaként. Már a ’60-as évektől ott volt, ahol a…

Részletek

Tamás István: Az Ilona-forrás legendája

Kép: Tamás István Ott, ahol a Sajó folyó tükröt mutat a fellegeknek, s a szél búzavirágos réteken sétál keresztül, valaha egy aprócska molnárház állt a víz partján. Fehérre meszelt falai mögött egy dolgos ember és gyönyörű felesége éltek, a molnár és Ilona, akit a környék apraja-nagyja, csak az angyalok leányának hívott. Nem volt asszony messze…

Részletek

Az utolsó csilleszén után, mit veszített az ország a szénbányászat felszámolásával? – Mit nyert Európa?

Fotó – grafika:Tamás István A bányászat évszázadokon át nemcsak kenyeret adott, de méltóságot is. A mélyművelésű szénbányászat bezárása nem csupán gazdasági, hanem társadalmi, erkölcsi veszteség is volt. Egy egész világ múlt ki vele, csendben, porosan, a felszín alatt. Kevés olyan ágazat volt Magyarországon, amely ennyire önfenntartóan működött volna. A bányászat mindig több bevételt termelt, mint…

Részletek

Orbán az iránytű– Tusványos után ismét világos az irány

Tusványos immár nem egyszerű rendezvény, hanem egy szellemi iránytű. Ahol mások csak beszélnek, ott Orbán Viktor irányt mutat. Ahol mások próbálnak megfelelni külső elvárásoknak, ott a magyar miniszterelnök nemzetstratégiát épít. Az idei tusnádfürdői beszéd ismét világossá tette: a magyar jobboldal nem sodródik, hanem hajót vezet, és kapitánya magabiztosabb, mint valaha. Orbán Viktor beszédei évek óta…

Részletek