Torz tükörkép: Tamás István
A mai politikai életben egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy az elhivatottság helyét átveszi az érdek. A politikusok között egyre többen nem hitből vagy közösségi felelősségérzetből vállalnak szerepet, hanem pozíció, és jövedelemszerzés céljából. A közélet színpadán gyakran az tűnik sikeres stratégiának, ha valaki ellenzékiként tűnik fel, hiszen ez ma már szinte garancia egy jól fizető, vezetői pozícióra.
Furcsa ellentmondás ez: amíg a hatalmon lévők felelőssége és teljesítménye folyamatos célkeresztben van, addig az ellenzéki szerep sokszor menedéket, sőt előnyt jelent. Az ellenzéki státusz gyakran biztosít „erkölcsi mentességet” hiszen aki nincs hatalmon, az kevésbé vonható felelőségre. Ezt az állapotot sokan ki is használják: megélhetési ellenzékiséggé válik a közszolgálat, és a „kritikus hang” mögött nem ritkán személyes ambíciók és anyagi számítások húzódnak meg.
A legfájóbb talán az, hogy mindeközben azok, akik valóban a közösség érdekében dolgoznak, a háttérbe szorulnak. Róluk tudják, hogy „úgyis tolják a szekeret”, megbízhatóan, szó nélkül végzik a munkájukat. Ők nem keltenek feltűnést, nem követelnek rivaldafényt, éppen ezért sokszor csak ötévente, a választások közeledtével kerülnek előtérbe. Ilyenkor „leporolják” őket, mert tudják: a valódi kapcsolódásuk a helyi közösséghez értékes szavazatokat hozhat.
Ez a gyakorlat azonban hosszú távon aláássa a társadalmi bizalmat a politikusok felé. A választópolgár nem buta, megérzi a különbséget az őszinte elkötelezettség és az önérdekű szerepjáték között. Amennyiben a politika csupán pozíciók cseréje lesz, ha az ellenzékiség nem a jobbító szándékot, hanem az előnykeresést jelenti, akkor ki fog hinni még bármilyen közéleti ígéretnek?
Itt volna hát az ideje, hogy ne csak ötévente jusson eszébe valakinek a „hétköznapi hősök” munkája, hogy ne csak az érdek, hanem a felelősség és a szolgálat legyen újra a politikai pálya alapja, mert csak így lehet visszaállítani azt a bizalmat, amely nélkül sem demokrácia, sem közösségi jövő nem képzelhető el.
Tamás István
